Astellas-díjas orvosok

 

Az Év Orvosa pályázat eddigi történetében közel ötszáz orvos érezhette a betegek háláját és a kollégák bizalmát, amikor az Astellas-díjra jelölést kapott. Közülük tizenketten ma már Astellas-díjasok. Emberi és szakmai teljesítményük tiszteletet érdemel. A laikus közönség és a kollégák bizalma, elismerése számukra érték és felelősség egyben. A pályázat célkitűzéseit, gondolatiságát a nagykövetként viszik a világba, élik meg mindennapjaikban.

 

Astellas-díjas orvosok (2010)

Dr. Ferencz Judit háziorvos

Dr. Ferencz Judit háziorvos

1979-ben szereztem diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetem , Általános Orvosi Karán. Orvosi pályafutásomat a Nagykanizsai Kórház Belgyógyászatán kezdtem.

1981-től vagyok Devecserben háziorvos, vegyes körzetben, mellette üzemorvoslással is foglalkozom. Szakvizsgát tettem háziorvostanból, és üzemorvostanból is.

Szeretem a hivatásomat, jó érzés tölt el, ha másokon segíthetek! Én azon szerencsések közé tartozom, aki elmondhatja, hogy a hobbija megegyezik a foglalkozásával.

A 2010. október 4.én történt vörösiszap katasztrófa ismerté tette Devecser nevét még az országhatárokon túl is. Napokon, heteken keresztül erőmön felül dolgoztam, reggeltől késő estig, hiszen a váratlanul jött erősen maró lúgos közeg, sok embert megsebesített, hogy a lelki sebeket még ne is említsem. Ezen helytállásomért javasoltak az Astellas-díjra 2010-ben, melyet a közönségszavazata alapján, egyike voltam aki megkaphatta.

Nagy megtiszteltetés és öröm számomra a díj, mert úgy vélem, hogy a betegeim minden egyes szavazatukkal a 30 éves munkám minősítéséről adtak visszajelzést, névtelenül.

 

Dr. Gera László traumatológus orvos

Dr. Gera László1954. október 16-án születtem Újkígyóson, Békés megyében. Általános iskolai tanulmányaimat a helyi iskolában végeztem, majd 1973-ban érettségiztem a Békéscsabai Rózsa F. Gimnáziumban. 1975-ben vettek fel a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karára. 1981. november 3-án kaptam meg az orvos-doktori diplomámat.

Nagykőrösön lakom. Feleségem a nagykőrösi Kórház Sebészeti Szakrendelőjében dolgozik. 4 gyermekem (3 lány, 1 fiú) és 3 unokám (2 lány, 1 fiú) van.

1981. november 4. óta dolgozom a kecskeméti Megyei Kórház Baleseti Sebészeti Osztályán. 1986. december 12-én Általános Sebészetből szakvizsgáztam. 1988. április 22-én szereztem traumatológiából szakorvosi képesítést. 1994. június 5-én neveztek ki adjunktussá.

2002.02.01-én főorvos és egyben a Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály megbízott, majd 2003. március 31-től a Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály kinevezett osztályvezető főorvosa lettem, 2007. február 5-én Ph.D minősítést szereztem „A periosteum mikrokeringési zavarának” kutatási témájából a Szegedi Orvostudományi Egyetem Kísérleti Sebészeti Tanszékén.


Eddigi pályafutásom során 11.258 műtétet végeztem el (1981.11.04-2010.12.31-ig), 1164 tudományos előadásban, 15 tudományos közleményben vettem részt.
Nyelvismeretem: német, angol (középfokú nyelvvizsga).

Grazban, Hamburgban, Bécsben, Strasburgban, Londonban, Edinboroban, San Franciscoban voltam külföldi tanulmányutakon, ahol modern traumatológiai beavatkozásokat és új technikákat ismertem meg, melyeket osztályomon bevezettünk.

A Magyar Traumatológiai Társaságnak vezetőségi tagja, a Traumatológiai Szakmai Kollégiumnak, a Magyar Orvosi Kamarának, a Magyar Orvosok Szövetségének, a Magyar Arthroscopos Társaságnak, a Magyar Vöröskeresztnek és az AIOD (dinamikus töréskezeléssel foglalkozó Nemzetközi Szervezet) Magyarországi Szervezetének Alapító tagja és Társelnöke, a Nyugat-Dunántúli régió traumatológus szakfelügyelő főorvosa, több magyarországi és külföldi implantátumcég (Sanatmetal, Medimetal, Protetim Kft, Stryker, Synthes) implantátum fejlesztő csoportjának a tagja vagyok.

2009-ben megszerveztem a Magyar Traumatológusok Önsegélyező Egyesületét, amelynek az elnöke vagyok.

2011. február 15-én az Év Orvosa Pályázaton Astellas-díjat (az Év Orvosa címet) kaptam.

2011. május 13-án a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Minisztere kinevezett a Szakmai Kollégium Traumatológiai és KézsebészetiTagozatának Tagjává.

Főbb érdeklődési köröm a polytraumatizáltak, mellkas és medence sérültek ellátása, valamint a protetizálás, a Magyar Traumatológia sorsa és jövője.

Fontosnak tartom az orvos-beteg közötti jó kapcsolat kialakítását, mely a beteg gyógyulásában jelentős szerepet játszik és ez elengedhetetlen!
 

 

Dr. Kalmár Nagy Károly transzplantációs orvos

 

 

Astellas-díjas orvosok (2009)

Dr. Fábián Ferenc onkológus orvos

Dr. Fábián FerencAz egyetemet 1988-ban fejeztem be a DOTE általános orvosi karán, „cum laude” minősítéssel. Ezt követően egy évig mentőorvosként dolgoztam Miskolcon, majd 1989 októberétől két esztendőn át Újfehértó körzeti orvosa voltam.

Ezt követően Debrecenbe vitt az utam, ahol az akkor még komplex onkológiai feladatokat ellátó Radiológiai Klinikához tartozó Sugárterápiás Osztályon folytattam pályafutásom.

1993-tól részt vettem a Kenézy Gyula Kórház Onkológiai Osztályának munkájában, így a betegellátásban is. 2002 és 2009 között ezen a részlegen már osztályvezető főorvosként tevékenykedtem.

2009 októberében a gyulai Onko-Radiológia főorvosa lettem, ahol egy évet dolgoztam. 2010-ben elnyertem az Astellas-díjat.

Szakmai életutam fontosabb állomásai:

  • 1995-ben radiológiából szakvizsgáztam
  • 1997-ben sugárterápiából
  • 2000-ben onkológiából
  • 1996-ban Német nyelvből „C” típusú középfokú nyelvvizsgát tettem
  • 1994-ben egy hónapig Olaszországban, Onkológiai osztályon voltam továbbképzésen
  • 1998-ban németországi ösztöndíjat nyertem, így 3 hónapot töltöttem az Aachen-i
  • Klinika Sugárterápiás Osztályán
  • 1992-től 2000-ig a Radiológia Klinikán is ügyeltem
  • 1992-től tagja vagyok a Magyar Radiológus Társaságnak a Magyar Sugárterápiás Társaságnak
  • 1995-től a Magyar Onkológiai Társaságnak


Oktatói munka:

  • 1992-től 2000-ig medikusokat Radiológiából gyakorlat vezetőként oktattam.
  • 1995-től alternáció keretén belül rendszeresen oktattam hallgatókat Onkológiából.
  • Két medikus írt irányításommal diplomamunkát onkológia tárgykörben.
  • Oktatóként részt vettem a DEOEC Nyíregyházi Egészségügyi Főiskola hallgatóinak onkológiai oktatásában
  • PhD képzés keretén belül több előadást tartottam „A mellkasi szervek komplex terápiájáról” címmel
  • 2002-től 2009-ig részt vettem a posztgraduális képzésben, rezidenseket ,szakorvos jelölteket és családorvosokat oktattam onkológiából.


Tudományos munka:

  • 1992 óta rendszeresen részt veszek magyar és külföldi kongresszusokon.
  • 1999-ben részt vettem a nürnbergi sugárterápiás kongresszuson.
  • 1992 és 2000 között több előadást tartottam magyar kongresszusokon emlő és tüdő tumorok komplex terápiájáról.
  • 1995-ben a Magyar Radiológiában első szerzős cikkem jelent meg „A csont metastasisok diagnosztikája” címmel
  • 2003-tól 2009-ig több phasis III vizsgálat emlő tumorok tárgykörben vizsgálat vezetőként
  • 2009-ben Párizsban az egyik phasis III vizsgálat zárásán, mint study vezető vettem részt.

 

 

Dr. Tóth Árpád Gábor belgyógyász­-haematológus orvos

 

Dr. Németh Lajos sebész orvos

 

Astellas-díjas orvosok (2008)

Dr. Sirák András háziorvos

1948 október 30-án születtem Budapesten. Apró gyermekkoromtól orvos akartam lenni, ezt csak egy rövid időre homályosította el a mozdonyvezetői karrier, de ezen a kisfiúk jelentős része átesik. Gyermekkoromból ma is hálás szívvel emlékezem arra a kiváló gyermekorvosra, dr. Szabó Barnabásra, aki engem kezelt. Ha visszagondolok, most is érzem azt a határtalan nyugalmat és biztonságérzetet, amit a közelsége jelentett számomra. Azt hiszem ez volt az első lökés abba az irányba, hogy én is orvos legyek.

A Piarista Gimnáziumban érettségiztem 1967-ben. Első felvételimen elutasítottak az orvos-egyetemről, így egy évig mentőápoló voltam, majd 1968-ban sikeres felvételi után bejutottam a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karára. Egyetemi éveim alatt gyakorlatilag végig mentőápolóként, majd mentőtisztként dolgoztam hétvégi napokon. Ez akkor nagyon keserves kenyérkereset volt, de – erre csak az egyetem után jöttem rá – hatalmas és sehol máshol meg nem szerezhető klinikai tapasztalatot és tudást köszönhetek a mentős éveknek.

Az egyetemet 1974-ben végeztem el, azután azonnal körzeti orvosként kezdtem dolgozni a Fejér megyei Csákberényben. Itt 1980-ig éltünk, majd olyan helyet kerestünk, ahol feleségem számára is volt munkahely, így kerültünk Velencére, ahol két szomszédos praxis üresedett meg. 1980 óta itt élünk és dolgozunk. 1980-ban általános orvostanból, 1996-ban háziorvos-tanból sikeres szakorvosi vizsgát tettem.

A kapcsolatom a Mentőszolgálattal azóta sem szakadt meg. Jelenleg is – 18 éve – a Máltai Szeretetszolgálat Rohamkocsiján dolgozom havonta 1-2 alkalommal.

Feleségem dr. Szigeti Margit háziorvos a közeli Sukorón dolgozik. Négy gyermekünk és nyolc unokánk van. A legnagyobb öröm számomra és a legjobb relaxáció, amikor az unokák ellepik a nagyszülői házat és már a bejárattól kiabálnak: „Nagyi, mi ebéd lesz?”

Miért is kaptam az Astellas díjat?
Ma is azt hiszem, a véletlenek összjátéka volt, én meg csak egy epizódfigura voltam a nagy forgatagban. 2006 augusztus 25-én a székesfehérvári Sóstói Stadionban játszották a Hair-t. A nézőtéren 4-5 sorral felettünk agy velem egyidős férfi összeesett, leállt a vérkeringése. A fele-sége kiabálni kezdett: nincs itt egy orvos, meghal a férjem. Egy percen belül négyen voltunk mellette, két nagyon ügyes intenzíves nővér, egy mentőtiszt hallgató meg én. Megpróbáltuk újraéleszteni, ezt 13 percig csináltuk minden eszköz nélkül, amíg a rohamkocsi odaért. A beteg teljesen felgyógyult, még évekig dolgozott utána, azóta is jó barátságban vagyunk egymással. Köszönet az ügyes nővéreknek, meg a mentőtisztnek. Én most is úgy érzem, ezt bárki más, aki egy kicsit is ért a mi szakmánkhoz ugyanígy csinálta volna, nem történt semmi különös. A díjat meg a szívem mélyén már rég megosztottam azokkal, akikkel együtt dolgoztunk a helyszínen. A beteg élete túl sok véletlen szerencsés összjátékán múlt, bár én inkább úgy fogalmazom: velünk volt a Gondviselés.

 

Dr. Vástyán Attila gyermeksebész orvos

1963. augusztus 28-án születtem Baranya megyében, Sellyén. A középiskolát a Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnáziumban végeztem, kitűnő eredménnyel. 1988-ban szereztem orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán cum laude minősítéssel. Harmadéves koromtól tudományos diákkörösként tevékenykedtem az Anaesthesiológiai és Intenzív- therápiás intézetben, a munkáról országos TDK konferencián tartottam előadást.

Végzést követően Szigetváron majd Pécsett, a II.sz Sebészeti Klinikán dolgoztam általános sebészként, 1992-ben általános sebészetből szakvizsgát tettem, jeles eredménnyel.
A gyermeksebészeti képzést a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályán kezdtem meg.
1994-ben a Kísérletes Sebészeti Intézet munkatársaként végeztem oktató és kutató munkát, majd 1995-ben a Pécsi Gyermekkórház Sebészeti osztályán dolgoztam.
Rövidebb külföldi tanulmányutak (1991-USA, 2 hónap; 1995-Egyesült Királyság-2 hónap) után 1996-ban sikeresen pályáztam az Angol Királyi Sebész Társaság Training Programjába, s ennek keretében 2 évig a Sheffield-i Gyermekkórházban dolgoztam. 1997-ben tettem szakvizsgát gyermeksebészetből, jeles eredménnyel.
1998-ban tértem vissza jelenlegi munkahelyemre, a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályára, ahol adjunktusként dolgozom.
1999 óta a Pécsi Ajak-és Szájpadhasadékos Munkacsoport koordinátoraként tevékenykedem, a munkacsoport munkáját segítő Alapítvány Kuratóriumának Elnöke vagyok .
2001-ben 2 hónapos amerikai tanulmányúton több hasadék- központ munkáját ismerhettem meg és hasznosithattam a látottakat saját gyakorlatunkban.

Tagja vagyok a Magyar, az Angol és az Európai Gyermeksebész Társaságoknak, valamint az Amerikai Archasadék Társaságnak.

Egyetemi doktori (PhD) fokozatot 2005-ben szereztem egyéni felkészülőként „ Magasnyomású neuropathias húgyhólyag kezelésében szerzett klinikai tapasztalatok és állatkísérletes vizsgálatok”címmel .

2011-ben habilitáltam.

Az „Astellas-díj- Az Év orvosa” megtisztelő elismerést 2008-ban kaptam.
Számomra mindig a legelőkelőbb elismerés lesz, mert a betegektől, a gyógyult gyermekek hozzátartozóitól kaptam. A díj és a kezdeményezés nem elsősorban a kitüntetettekről szól, hanem arra világit rá, hogy szerencsére az orvos-beteg kapcsolatok túlnyomó része sikeresen és a betegek megelégedésére zárul, bármit is közvetít a média. Az orvosi hivatás elismertségét minden eszközzel javítani az egész ország érdeke és kötelessége volna.

 

Dr. Tóth Tibor háziorvos

 

 

Astellas-díjas orvosok (2007)

Dr. Bittner Nóra onkológus orvos

Dr. Bittner Nóra onkológus orvos1989-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Ezt követően Pécsett dolgoztam és 1996-ban szakvizsgáztam tüdőgyógyászatból. Fő érdeklődési területem a daganatkutatás és a daganat terápia. 2004-ben szakvizsgáztam klinikiai onkológiából.

Kiemleten fontosnak tartom a begetek lelki támogatását is az onkoterápiás kezelések során. Részt vettem a daganat ellenes gyógyszerek nemzetközi kutatásában is, 2006-ban klinikai farmakológus szakképesítést is szereztem. Onkológiai ismereteimet a SOTE Radiológiai Klinika Onkoterápiás osztályán szereztem Az Astellas-díj odaítélésekor a onkológus főorvosként dolgoztam a Tatabányai onkológiai osztályon. 2009 óta az Országos Onkológiai Intézet Főorvosaként dolgozom.

Már az orvosi hivatás választásakor is fontos szempont volt a tudományos érdeklődés mellett a betegekkel való személyes kapcsolat, bizalom kialakítása, hiszen a kezelés eredményessége az objektív mutatókon túl ettől is nagyban függ.

Mindig rá kell hangolódni a beteg személyiségére, meg kell érezni, hogy milyen formában és mikor tájékoztathatjuk a beteget az állapotáról, akkor is ha ez sok esetben- az onkológiát tekintve- elkeserítően rossz hír. A segítő, betegvezető támogatás az önálló tudománnyá vált pszichoonkológiai alapja is.

Az Astellas díjat 2007-ben az első díjazottak közt vehettem át, nagy örömmel. Azóta is nagy megbecsülésnek, megtiszteltetésnek tartom, hiszen ez egy visszajelzés a betegek részéről, hogy a tudományos szakmai segítségen túl az emberségemmel is próbálok feléjük fordulni.

Természetesen nagy felelősséget is jelent egy ilyen hír, hiszen ezt követően mindenki többet vár a díjazott orvostól, annak ellenére, hogy a napi rohanásban, gyógyító ellátást biztosító szervezésben, adminisztrációban nagyon el tudunk fáradni. Igazából a feltöltődést, kikapcsolódást a család és a barátok szeretete, kirándulások adjak. A betegek mosolya, bizalma pedig ahhoz ad erőt, hogy a mindennapi harcok ellenére tovább tudjam folytatni választott hivatásomat.

 

Dr. Med. Habil. Bálint András sebész orvos

Dr. Bálint András1975-ben nyertem felvételt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi
Karára, ahol „Summa cum laude” minősítéssel végeztem.

Fő érdeklődési, illetve kutatási területem a gasztroenterológia, ezen belül a tápcsatorna motilitási zavarai, gastroesophagealis reflux betegség, a peptikus fekélybetegség, a gasztrointesztinális endokrinológia,
továbbá a gasztrointesztinális onkológia és ezek minimálisan invazív sebészeti vonatkozásai.

E témákban folytatott klinikai vizsgálatok révén munkakapcsolatban állok a müncheni Technische Universität sebészeti klinikájával. 1995-ben egy hónapot, 1997-ben három hónapot töltöttem az említett intézetben az International Society for Diseases of the Esophagus társaság kutatói ösztöndíjával.
 

Tagja vagyok a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Gasztroenterológiai Társaságnak, az International Association of Surgeons and Gastroenterologists Magyar Tagozatának, az European Association for Endoscopic Surgery, valamint az International Society for Diseases of the Esophagus és az International Association of Surgery társaságoknak. A Magyar Gasztroentrológiai Társaság és a Magyar Sebész Társaság vezetőségi tagjaként is tevékenykedem.

A Magyar Sebész Társaság Endoszkópos Sebészeti Szekciójának főtitkáraként 2004 óta dolgozom. 

 

Dr. Kováts Csilla

Dr. Kováts CsillaA Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem. A szakvizsga előtti gyakorlati időt a Pécsi Gyermekklinikán töltöttem, ahol a szakmát olyan nagyhírű professzorok tanították, mint prof. Mestyán Gyula és prof. Méhes Károly.

1975-ben a csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsga sikeres letétele után a Rókus utcai gyermekrendelőben kezdtem meg körzeti gyermekorvosi munkámat, és itt dolgoztam egészen
2007. december 31-ig.

Időközben külföldön is vállaltam munkát: 1985-től 1988-ig algériai gyerekeket gyógyítottam. Pályám jelmondatául professzoraim tanácsát tettem: „egy beteg gyerek ellátásához három dolog kell: meleg fogadtatás, meleg szavak és a vizsgálathoz meleg kéz”.

 

 

 

 





Medical Tribune MOTESZ Patika Magazin Kórházszövetség WebOrvos Hatos Csatorna

Dr Boross Lánchíd Rádió Napidoktor

Médiatámogatók: