Az Astellas-díj - Az év orvosa 2011 pályázat fővédnöke és zsűrije

 

Prof. Dr. Sótonyi Péter, a pályázat fővédnöke

Dr. Sótonyi Péter professor emeritus, rector emeritus, az orvostudományok doktora, az MTA rendes tagja. Széchenyi-díjas. 1963-ban szerzett orvosi diplomát az Budapesti Orvostudományi Egyetem, Általános Orvostudományi Karán.

Azóta megszakítás nélkül dolgozik a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében. Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke.

A Patológiai Tudományok Doktori Iskolájában vezeti a Nép- és Közegészségtudományi doktori programot. Főbb érdeklődési területe a forensicus pathológia és az új módszerek lehetőségei az igazságügyi orvostan gyakorlatában.
 

  

Prof. Dr. Perner Ferenc - a zsűri elnöke

Dr. Perner Ferenc, Professzor Emeritus, az Orvostudományok doktora, Állami-díjas sebész.
Diplomáját 1962-ben szerezte a budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán.
Azóta dolgozik a Semmelweis Egyetemen, először az I .számú Sebészeti Klinikán, majd az általa alapított Transzplantációs és Sebészeti Klinikán, amelyet 1990-2002–ig igazgatott.

Sebész, baleseti sebész és nephrológus szakorvos. Három évet sebészként dolgozott Algériában, egy évet Párizsban, ahol a veseátültetést tanulta. Hazánkban 1973-ban végezte az első sikeres veseátültetést és1995-ben az első sikeres májátültetést. Munkatársaival megszervezte a hazai donor-, és szervátültetési programot.
 

214 tudományos közleménye jelent meg, és több mint 200 előadást tartott. Több hazai Társaság alapító tagja, a Magyar SebészTársaság és a Transzplantációs Társaság volt elnöke és számos hazai és külföldi Társaság tagja és vezetőségi tagja volt. Hazai és külföldi tudományos folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. Főbb érdeklődési területe a vese-, és májátültetés mellett az endokrin sebészet, gastro-intestinális sebészet és onkológiai sebészet.
 

  

Dr. Ertl Tibor egyetemi tanár, gyermekgyógyász és neonatológus szakorvos - a zsűri társelnöke

A MOTESZ elnökségének tagjává 2005-ben választották, 2006-tól a MOTESZ alelnökeként tevékenykedett. 2009-ben a MOTESZ leendő elnökévé választották, melyet 2010. decemberétől kétéves ciklusban tölt be, valamint a Képzési és Tudományos Bizottság elnöke.

Ertl professzor számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetnél tölt be tisztséget, tagja többek között a European Society for Pediatric Research-nek (1984), a European Society for Developmental Pharmacology-nak (1990), a Magyar Nőorvosok Társaságának titkára (1998 – 2003), az Egészségügyi Szakképzési és Tudományos Tanácsnak (1999), a Szakmapolitikai és Minőségbiztosítási Bizottságnak (1999), a Magyar Perinatológusok Társasága elnökségének (2005), az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Szakértői Testületének (2006), az MTA Doktori Bizottságának (2008) és a Csecsemő és gyermekgyógyász Szakmai Kollégiumnak (2009). Emellett 2005-től az UEMS (Európai Szakorvosok Szövetsége) magyarországi delegáltja, 2002-2004 között a European Society for Developmental Pharmacology elnökségének tagja volt.

Orvos–közéleti tevékenysége mellett jelentős tisztségeket töltött be az egészségügyi felsőoktatás különböző területein. 1991-től 2000-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetemen dolgozott docensként, majd egyetemi tanárként, 2004-től a Pécsi Tudományegyetem Orvos- és Egészségtudományi Koordinációs Központ Szak- és Továbbképző Igazgatóságának vezetője, amely a szakorvosképzés és folyamatos továbbképzés területéért felel, egyúttal ő az Orvostudományi Kar általános, szak- és továbbképzési dékánhelyettese.

Számos magyar és nemzetközi tanulmány szerzője, tudományos munkásságát olyan díjak fémjelzik, mint a DAAD ösztöndíj (1992) oktatói-tudományos tevékenységének elismeréseként Széchenyi Professzori Ösztöndíjban (2000), a Lissák Kálmán díj (2001), a posztgraduális képzés területén végzett munkájának elismeréseként rektori dicséretben (2007) részesült. A perinatológia területének fejlődése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységét Virginia Apgar díjjal (2008) ismerték el.

 

Prof. Dr. Palkó András egyetemi tanár, radiológus - a zsűri tagja

Diplomáját 1977-ben szerezte meg a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, ezután radiológiai szakképzésen vett részt, amelyet 1981-ben fejezett be.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tudományos és külkapcsolati rektor helyettese volt 2009-2010 között, jelenleg pedig tanszékvezető egyetemi tanár a SZTE Általános Orvostudományi Kar Radiológiai Klinikáján.

Palkó professzor számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetnél tölt be tisztséget, többek között elnök a European Society of Radiology-nál (2011-től), elnök a Magyar Radiológia Szerkesztőbizottságnál (2009-től), gazdasági bizottság elnöke a European Society of Gastrointestinal and Abdominal Radiology-nak (2008 óta), 2004 és 2010 között pedig a Radiológiai Szakmai Kollégiumnak volt elnöke. Jelenleg tagja a Magyar Radiológia Szerkesztőbizottságnak (1991-től), az MTA köztestület tagja 2007 óta, illetve az MTA Orvosi Diagnosztikai Bizottságot erősíti 2011 óta.

Számos tanulmányt publikált az évek során, 89 közlemény, 16 könyv, ill. könyvfejezet, valamint több szeminárium és előadás fűződik a nevéhez. Orvostanhallgatóknak magyar és angol nyelven egyaránt tart előadást és gyakorlatot.

Fő érdeklődései közé tartoznak a gastrointestinalis traktus és a máj neoplasticus eltéréseinek CT és MR diagnosztikája, az MR kontrasztanyagok, a máj diffúziós képalkotás és az akut hasi képalkotó diagnosztika.
 

 

Dr. Klára Tamás traumatológus, osztályvezető főorvos - a zsűri tagja

1986-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 1991-ben ortopéd, 1995-ben traumatológiai szakvizsgát tettem. Első munkahelyem a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya volt.

Itt mind a baleseti sebészet, mind az ortopédia kiváló szakembereitől tanultam meg az alapokat. Ezt követően lehetőségek adódtak számtalan külföldi ösztöndíj keretén belül a különböző részterületek minél magasabb szintű elsajátítására. Kiemelt terület volt az ágyéki gerinc degeneratív és traumás elváltozásainak műtéti kezelése. Ennek kapcsán munkatársaimmal saját szabadalmunk is született, az ágyéki csigolyák stabilizálására szolgáló implantátum.

A hétköznapi munka is nagyon változatos volt. A súlyos sérültek ellátásától a sportsérüléseken keresztül a nagyizületi endoprotetikáig végzett műtéteket napi szinten végezhettem, ami rendkívül nagy segítség volt a szakma mind teljesebb elsajátítása érdekében. 2007 óta a soproni Erzsébet Kórház Traumatológiai Osztályán dolgozok, osztályvezető főorvosként. Itt a feladatom szintén nagyon változatos, de kissé más jellegű volt. A meglevő szakorvosok mellé kiváló új kollégák érkeztek és ez egyben azt is jelentette, hogy a korábbi ellátás több új szakterülettel bővült. A sérült ellátás mellett szintén végezzük a sportsérülések ellátását, illetve a nagyizületi endoprotetikát

Jelenleg egy régen ismert, de kissé háttérbe szorult eljárás megújításán dolgozunk, nevezetesen a kilazult térd és csípőprotézisek kapcsán kialakult csonthiány humán allografttal való pótlásával. Napi tevékenységem ily módon rendkívül hasonlít a volt munkahelyemen végzettekhez.

 

Dr. Dénes Zoltán orvos igazgató - a zsűri tagja

Diplomáját 1986-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte meg, ezután az Orvostovábbképző Egyetemen 1991-ben ortopédusi, valamint 1994-ben mozgásszervi rehabilitációs szakképzettséget szerzett.

1986 és 1991 között az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Ortopédia Osztályán dolgozott, ezután pedig a Koponya-agysérültek Osztályára került, ahol jelenleg is tevékenykedik.

Vezetőségi tag az Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Magyarországi Társaságnál. A Magyar Ortopédia Társaság tagja és az MTA köztestületi tagja 2007 óta.

Több mint 50 tudományos közleményt tett közzé, továbbá két szakmai díj büszke tulajdonosa: Orvosi Hetilap Markusovszky-díj (1996.) és Pro Santite (2007.). 

Kutatási témái közé tartozik a súlyos agysérültek rehabilitációja, a spasticitás kezelése, illetve a minőségi indikátorok fejlesztése, kipróbálása a rehabilitáció területén.

 

 Oláh Attila orvos-igazgató - a zsűri tagja

Középiskolai tanulmányait Siófokon végzi, majd 1982-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerez diplomát. Rövid, Keszthelyen töltött átmeneti időszakot követően a győri megyei kórházba kerül, ahol 1984 óta dolgozik a sebészeti osztályon. 1995 decemberében, 37 évesen kap osztályvezetői kinevezést. 2004 óta a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója.

Fő kutatási területe a hasnyálmirigy és a máj sebészete. A 90-es évektől kezdve a Győrben végzett tevékenység mindkét profil tekintetében országosan meghatározó jelentőségűvé válik.  Egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Tanulmányúton vett részt Ulmban, Amszterdamban, Los Angelesben, Bolognában, Heidelbergben, Bostonban, Rochesterben, és Stockholmban.

Tizenkét könyvfejezet szerzője és két sebészeti témájú könyv szerkesztője. Három nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, a Magyar Sebészet című folyóirat főszerkesztője. Tíz nemzetközi tudományos társaság tagja, a cseh, a román és a horvát sebésztársaság tiszteletbeli tagja. 2008-ban tagjai közé választja a European Surgical Association. 2010 óta országos sebész szakfelügyelő. 2011-ben a Magyar Sebész Társaság elnökévé választják. Ezzel egyidőben nevezik ki a Szakmai Kollégium Általános sebészet tagozatának elnökévé.

Kitüntetései: Petz Aladár-díj, Hetényi Géza-díj, Haynal Imre-díj, Pro optimo merito in pancreatico-onkologia díj. 2011-ben Pro Urbe díjban részesíti Győr városa.

 

Prof. Dr. Schaff Zsuzsa akadémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja

Általános orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte meg 1967-ben. Patológus, citopatológus és molekuláris genetika diagnosztikai szakvizsgával rendelkezik. Az ETT TUKEB elnöke (2011-től). A Semmelweis Egyetem II.sz. Patológiai Intézetének professzora. 

Schaff professzor asszony több hazai és nemzetközi szervezetnél töltött és tölt be tisztséget, mint például elnöke az  International Academy of Pathology, Magyar Divizójának (2006-tól), volt elnöke a Magyar Onkológusok Társaságának, az Európai Rákkutató Társaság (EARC) Ösztöndíj Bizottságának, számos hazai orvostársaság vezetőségi tagja, a MOTESZ Felügyelő Bizottságának elnöke,  PhD alprogram vezető. Számos folyóirat szerkesztőségi bizottsági tagja (Orvosi Hetilap,  Pathology & Oncology Research  stb).

Referált közleménye eddig 273 folyóiratban jelent meg, idézettsége 2500 körüli, több könyv és számos könyvfejezet szerkesztője, illetve írója.

 

Dr. Bódis József egyetemi tanár, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem rektora - a zsűri tagja

Tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végezte (1971-77), majd a Pécsi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján töltött gyakornoki időt követően 1981-ben lett szülész-nőgyógyász szakorvos. 1995-2007 között a Baranya Megyei Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa. 2001-től egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán a Klinikai és Ápolástudományi Intézet igazgatója. 2005-től az Egészségtudományi Doktori Iskola vezetője és a PTE ETK tudományos dékánhelyettese, 2006-tól pedig dékánja. 2007-ben lett a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján intézetigazgató. 2010-ben a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa rektorrá választotta, 2011. július 1-től pedig a Magyar Rektori Konferencia elnöki tisztségét is betölti.

1989-ben az orvostudomány kandidátusa tudományos fokozatot szerezte meg, 1996-ban habilitált a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, 1998-ban pedig az MTA doktora lett. Több, mint 200 előadást tartott, és közel 200 publikációja jelent meg, 117 idegen nyelven. Aktív tagja számos társaságnak és bizottságnak. A Magyar Nőorvos Társaság elnökségi tagja, a Pécsi Akadémiai Bizottság Egészségtudományi munkabizottságának elnöke. Társadalmi szervezetekben is szerepet vállal. 1998-2002 között a Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei alelnöke, majd 2002-2006 között elnöke volt.

1985-ben a Gyógyszereink című folyóirat, majd 1988-ban és 1995-ben a Magyar Nőorvosok Lapjának Nivódíját kapta meg. 2005-ben a Pécsi Akadémiai Bizottság a tudományszervezői díjat ítélte oda neki, és ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2011-ben a Magyar Orvosi Kamara Hippokratész Emlékérmét vehette át.

 

Prof. Dr. Komoly Sámuel tanszékvezető, egyetemi tanár, neurológus - a zsűri tagja

Általános orvosi diplomáját 1977-ben, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg. 1981-ben neurológus szakorvos lett, majd 1994-ben neuropatológiai szakképesítést is szerzett (honoris causa). 2002-től az agyérbetegségek specialistája (Magyar Stroke Társaság). Az egyetem befejezése után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinikáján dolgozott, majd a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Neurológiai Osztály osztályvezető főorvosa volt. 2004 óta a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának igazgatója. 2004-2009 között a Neurológiai Szakmai Kollégium, 2009 óta a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társaság elnöke, a Kandidátusi fokozatot 1992-ben nyerte el "A sclerosis multiplex és két központi idegrendszeri demyelinisatiós folyamat összehasonlító vizsgálata" című munkájával. 1999 óta az MTA doktora, doktori disszertációjának címe: amelyet az "Új lehetőség demyelinisatióval járó betegségek kezelésére" volt.

A Sclerosis Multiplex Társaságok Nemzetközi Szövetségének Jacquelin Du Pre ösztöndíjával tanulmányúton vett részt 1985 és 1986 között Londonban, valamint 1989-ben újabb lehetősége nyílt egy két éves tanulmányútra az Egyesült Amerikai Államokban a National Institutes of Health's Kísérletes Neuropatológiai Laboratórumában.

 

Prof. Dr. De Châtel Rudolf, belgyógyász, nefrológus

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán (SOTE ÁOK) diplomázott 1962-ben. Ezt követően a SOTE Élettani Intézetben (1962-1968-ig) dolgozott, illetve volt már a SOTE ÁOK dékánja is 1991 és 1997 között, 1969-től napjainkig  pedig a SOTE I. számú Belgyógyászati Klinika csapatát erősíti, ahol 1993-tól 2003-ig igazgató professzor volt.

De Châtel professzor úr számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetnél töltött be elnökségi tisztséget, többek között a Belgyógyászati Szakmai Kollégiumnál 1991 és 1999 között, a Magyar Belgyógyász Társaságnál 1994 és 2002 között, Korányi Sándor Társaságnál (1994-1998-ig), az International Society of Internal Medicine-nél (1998 és 2002 között) és a Magyar Hypertonia Társaságnál 2002-től 2009-ig.

Az évek során megszerezte az orvostudományok kandidátusa címet (1978.), az orvostudományok doktora címet (1992-ben), valamint 2008-tól büszkén viselheti professor emeritus címét is.

 

Dr. Huszár András házi gyermekorvos - a zsűri tagja

Általános orvosi diplomáját 1973-ban szerezte meg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1977-ben csecsemő- és gyermekbetegségek szakon, majd 1996-ban iskolaegészségügy- és ifjúságvédelem szakon kapott szakorvos képesítést. 2000-ben az ELTE Jogi Továbbképző Központjában szerzett jogi szakokleveles orvosi végzettséget.

Diplomázását követően a Váci Kórház Koraszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztályán segédorvosként, 1977-tól 1993-ig Budapesten, a VIII. kerületben körzeti gyermekorvosként, valamint óvoda- és iskolaorvosként dolgozott, 1993 óta vállalkozói formában végzi háziorvosi tevékenységét az önkormányzattal kötött területi kötelezettsége miatt.

Számos szakmai szervezetnél töltött és tölt be tisztséget, például alapító tagja és 1995 óta elnöke a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének, 1998 óta az Országos Alapellátási Intézet házi gyermekorvosok vezetője, majd később főtanácsadója lett. 1999 óta a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégiumhoz kooptált, majd 2009 és 2011 között rendes tagja lett. 2000 és 2008 között a Háziorvostani Szakmai Kollégium választott tagja volt, majd 2009 óta állandó meghívottja.

 

 Dr. Muszbek Katalin pszichiáter, orvos igazgató - a zsűri tagja

 A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1973-ban, pszichiáter szakvizsgáját 1978-ban szerezte meg. Ezt követően több képzésen is részt vett, mint például Pszichoanalitikus tréningen Budapesten (1981-1988), Memorial Sloan Catering Cancer Centre Pszichoonkológiai részlegén, University of Dundee: Distance learning on palliative care képzésen (1998-1999).

1973-tól 2007-ig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Pszichoterápiai Osztályán dolgozott pszichiáterként, 1988 óta az Országos Onkológiai Intézetnél pszicho-onkológus főorvosként, valamint 1996 óta a Magyar Hospice Alapítványnál orvos igazgatóként végzi munkáját.

Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetnél töltött és tölt be ma is tisztséget, így például elnökségi tag volt az International Psychooncology Society-nél (1989 és 1995 között), tagja a New York Academy of Sciences-nek (1991 óta) és alapító elnöke a Magyar Hospice-Palliatív Egyesületnek.

Az évek során több díjjal is jutalmazták munkásságát, többek között a Pro Sanitate Díjjal, a Hospice Díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, valamint az EFFIE Díjjal.

  

Dr. Kappelmayer János intézetvezető, egyetemi tanár - a zsűri tagja

2004. júliusától a Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója. Fiatal korában 5 évig vívott, jelenleg senior úszó, szemész feleségével, Dr. Káldi Ildikóval együtt. Lánya angol-német szakon végzett a Debreceni Egyetemen, fia a Debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola komunikáció-média szakos hallgatója.

Az orvostudomány kandidátusa fokozatot 1994-ben kapta meg, habilitációt 1999-ben, MTA doktori fokozatot 2008-ban szerzett.

Az általa vezetett intézet a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának központi diagnosztikai laboratóriuma, ahol több mint 300-féle laboratóriumi tesztből évente kb. 4 milliót végeznek és vizsgálatok közül több, mint 50 a nap 24 órájában elérhető.

Oktat és vizsgáztat az orvos- és gyógyszerész képzésben, valamint az analitikus szakon. Tankönyvet fordított, laboratóriumi diagnosztikai jegyzeteket írt, illetve szerkesztett és 8 könyvfejezet szerzője. Az eddigi 120 tudományos publikációjából több mint 80 nemzetközi folyóiratokban jelent meg, melyek együttes impakt faktora 275 és ezekre több mint 1000 nemzetközi hivatkozás történt.

Kutatási témája két terület köré csoportosul. Az egyik a leukocyták és thrombocyták aktivációjának szerepét vizsgálja thromboticus folyamatokban, a  másik a leukémiák új prognosztikai és diagnosztikai markereinek azonosítására törekszik.

 

 

 





Medical Tribune MOTESZ Patika Magazin Kórházszövetség WebOrvos Hatos Csatorna

Dr Boross Lánchíd Rádió Napidoktor

Médiatámogatók: