

Három csodálatos gyerkőc anyukájaként a csodák mellett sajnos meg kellett tapasztalnom, hogy hüvelyi szülés után nem feltétlenül állnak vissza az eredeti állapotok gát tájékon a szülés előttire magától. Tátongó seb, fájdalmak, vizelési panaszok, szexuális problémák csak ízelítő a testi eredetűből, a lelkiek pedig ennél is megrázóbbak, mélybe taszítóak, depresszióba és kilátástalanságba döntőek. Hál Istennek ezek az érzések és testi panaszok, amiket most leírtam, már csak a múltam része. Akinek pedig a gyógyulásomért Hálás köszönetet szeretnék mondani nagyon nagy tisztelettel és szeretettel az nem más, mint Dr. Németh Zoltán, akit ezúton szeretnék az Astellas orvosi díjra ajánlani! Első találkozáskor már bizalom alakult ki bennem a doktor úr személyét illetően. Nagyon szerény volt, kedves és megértő. Végighallgatta az összes panaszomat és olyan könnyen, egyszerűen ment mindent, elmondani a testi-lelki tényezőket egyaránt. Hagyott időt rá, hogy úgymond panaszkodjak és valóban figyelmesen hallgatott végig, ott volt velem és átérezte a betegségem súlyát. Nagyon gátlásos voltam a problémámat illetően, nehezemre esett erről beszélni főleg egy idegennek, de ez a gátlásosság megszűnt, amikor megismertem a Doktort, mert ő megnyugtatott már a jelenlétével is.
A vizsgálat után azt a javasolta nekem Németh doktor, hogy rendszeresen minden nap használjak kocka pesszáriumot, hüvelysúlyokat az izmok megerősödése végett, valamit elektro stimulátort. A eszközök rendszeres használatával elkezdődött a gyógyulás, a vizelettartási panaszok megszűntek, a fájdalmak enyhültek. Műtétre azért került sor, mert előző szüléseim valamelyikénél sajnos a külső hüvelyfal egy részét rossz helyre varrták, így a hüvelybemenet záródása egyáltalán nem volt lehetséges, tehát ez a nyitott seb vagy leginkább valami húscafat, magától soha nem gyógyult volna meg úgy, hogy a megfelelő funkcióit ez a bizonyos szervem elláthatta volna. Egyszóval a doktor tájékoztatott, hogy az alternatív terápia mellett azért szükséges a műtét, mert vissza kell helyezni az eredeti helyére a kivarrt hüvelyfalat. Ettől az információtól első hallásra akkor nagyon megrettentem, de arra gondoltam, és abban bíztam, hogy minden jó lesz műtét után. Ez ügyben azért sokszor fordultam lelki segítségért Németh doktor más gyógyult betegeihez, akik szintén sokat segítettek, végül is én általuk ismertem meg a doktort, az ő „csodálatos” gyógyulásai történeteiken keresztül. A Doktor úr biztatóan, érthetően és teljes körűen beszélt a műtét és a gyógyulás menetéről, minden információt elmondott pontosan, nem hagyott nyitott kérdéseket. Ha mégis akadtak kételyeim, bármikor elérhető volt akár interneten, telefonon és mindig készségesen megnyugtatott. Minden kérdésemre maradéktalanul megkaptam időben a választ és ez biztonságérzetet adott. És valóban úgy zajlott a műtét, s a gyógyulás, ahogy azt a Doktor úr előzőleg elmondta. A műtét tökéletesen sikerült, Németh doktor szavaival élve, miden a helyére került, úgy ahogy annak lennie kell. A kórházi gyógyulásom idejének pár napja alatt a Doktor minden nap meglátogatott, a hogylétem felől érdeklődött, éreztem a törődést. Ez kimondhatatlanul jól eső érzés volt, főleg, hogy a családom sajnos nem tudott ez időben látogatóba jönni hozzám. A tény, hogy meggyógyultam teljesen, számomra megerősíti Németh Doktor szakmai kiválóságát. Nagyon örülök neki, hogy megismerhettem ezt a nagyszerű embert, Németh Zoltánt.