

1994-ben derült ki diabéteszem, és az első perctől kezdve Pátkay főorvos úr gondozásában vagyok. Nagyon sokat köszönhetek a főorvos úrnak, nem csak a betegségem kezelését illetően, hanem az oktatás, tanítás terén is.
Már a legelső kórházi tartózkodásom alatt is türelmesen válaszolt kérdéseimre, bővítette tudásomat. Később támogatta a diabétesz edukátor képzésemet. Az eltelt évek alatt mindig kitartott mellettem, akkor is, amikor a betegségemben hullámvölgyek váltogatták egymást. Mivel a diabétesz az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyítható, viszont kezelhető, így nagy valószínűséggel ez a kezelés még hosszú évekig fent marad közöttünk, mint orvos-beteg kapcsolat. Köszönöm a főorvos úrnak, hogy mindig mellettem állt, és Önöknek, hogy lehetőséget biztosítanak megismertetni az orvosomat mindenkivel. Üdvözlettel: Vígh Katalin