Hogyan alakulnak a visszérkezelés árak és milyen műtéti lehetőségek léteznek?

Nehézlábérzés és görcsök kínoznak? A visszeresség egyre többeket érint, és már az első figyelmeztető tünetekre érdemes odafigyelni, hiszen ezzel későbbi egészségügyi kockázatoktól kímélheted meg magad. A visszérműtét szükségessé válása esetén többféle megoldás közül is választhatsz, természetesen a betegség súlyosságától is függ, melyik bizonyulhat ideálisnak. A hagyományos sebészeti eljárástól tartanak talán a legtöbben, de szerencsére ma már a lézeres vagy a rádiófrekvenciás kezelés is megoldást kínálhatnak, ráadásul sokkal kíméletesebb módon. Fontos tisztában lenned azzal, hogy a visszeresség folyamata nem fordítható vissza, így ha már kialakul a betegség, akkor mindenképpen valamiféle kezelésre lesz szükség. A visszérkezelés árak nem megfizethetetlenül magasak, s ha sikerült megtalálnod azt a szakembert, akiben maximálisan megbízol, akkor következhet a konzultáció, mely során nem csak a visszérkezelés árak kerülnek majd szóba, hanem természetesen a rendelkezésre álló lehetőségek előnyei is. Cikkünkben annak igyekszünk utánajárni, hogy mit érdemes tudni a visszér műtétekről és a felépülés időszakáról.

Hogyan alakulnak a visszérkezelés árak?

A visszerességről legtöbben azonnal a kitüremkedő erekre asszociálnak. Ha idáig eljut a helyzet, akkor már  A visszérkezelés költségeikifejlődött visszértágulatról van szó. A kezdeti tünetek esetén a kompressziós harisnya megoldást kínálhat, de később már a műtét jelentheti az egyetlen megoldást. Ma már nem csupán a hagyományos műtéti beavatkozás az egyedüli segítség. Ha mégis erre esne a választás, akkor érdemes tudni, hogy ilyenkor a teljes fő felszíni véna és annak mellékvénái kerülnek eltávolításra. Az altatásban zajló beavatkozás 300 ezer forint környéki összegbe kerül. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy sokkal többen érdeklődnek a kíméletesebbnek ítélt lézeres vagy rádiófrekvenciás kezelés iránt, melyek ráadásul kevesebb fájdalommal is járnak. Fontos azt is tudni, hogy az érintett területeken ejtett, mindössze néhány milliméternyi vágások rendkívül szépen begyógyulnak, tehát a visszérkezelés végeredménye esztétikai szempontból biztosan nem hagy kívánnivalót maga után

Felépülés visszérkezelés után

Mint minden orvosi beavatkozást követően, így visszérkezelés után is figyelmet érdemelnek az esetlegesen jelentkező tünetek. A duzzanat, a láz, vagy a normálisnál erősebb váladékozás arra utalhatnak, hogy nem problémamentes a gyógyulás. A regeneráció időszakában egyébként két-három naponként elég átkötözni a sebeket, de ha az eljárás jellege engedi, akkor még erre sincsen szükség, hiszen nem került sor varrásra.

A visszérkezelés után fontos, hogy minden tekintetben betartsd az orvostól kapott utasításokat, hiszen ez a gyors és gördülékeny felépülés titka. A kompressziós kezelés mellett a véralvadás gátlása, valamint a kíméletes életvitel is lényegesnek számítanak az első időszakban. Bár a visszérkezelés teljesen rutin eljárásnak számít, mégis fontos, hogy figyeld, hogyan reagál szervezeted, milyen esetleges problémákat észlelsz, és azokkal azonnal fordulj orvoshoz.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, s ebben a rendszeres testmozgásnak és az egészséges táplálkozásnak kiemelt szerep jut. A súlyfeleslegtől megszabadulás szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy sikerüljön az egészségügyi kockázatokat, így például a visszerességgel kiküszöbölni.

A visszérkezelés módja

A hagyományos sebészeti eljárás keretein belül 2-3 mm-es bemetszést ejt a szakember, eltávolítja azokon keresztül a tágult vénákat, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor a teljes gyűjtővénát is kihúzhatja. A belboka felett és a lágyékhajlatban történnek a bemetszések, melyek szinte teljesen láthatatlan eredménnyel gyógyulnak majd. Az eljárás körülbelül 300 ezer forint környékén mozog, a Visszérkezelés Elit klinikán pedig minden tekintetben megbízható szakemberek várják, hogy segíthessenek problémádon.

Modern eljárások a visszérkezelés szolgálatában

Kíméletes és korszerű megoldásnak számít a lézeres és a rádiófrekvenciás eljárás. Ilyenkor a térd mellett ejtenek egy beszúrást, amelyen keresztül a szondát bevezetik. A technológia fény-és hőhatásokkal dolgozik, melyek gondoskodnak arról, hogy a visszér fala elhegesedik, majd nyom nélkül felszívódik. Nem csak a kíméletesség szól e megoldások mellett, hanem a gyors felépülés is, ugyanis szinte azonnal folytathatjuk is a mindennapi rutint. A kisebb fájdalom mellé nagyobb esztétikum is társul, ráadásul e típusú visszérkezelés ára sem magasabb, mint a hagyományos műtéti eljárásé. Magánklinikát választva érdemes azonban még az ott tartózkodás, a beavatkozást megelőző vizsgálatok, valamint az esetleges altatás költségeivel is számolni.

Miért előnyös a visszérkezelés a páciens számára?

A visszeresség egészségügyi kockázataihoz kétség sem férhet. Fontos tehát, hogy a visszérkezelés kínálta visszérkezelés áraklehetőségeket kihasználják az érintett páciensek. Ilyen módon megelőzhető a trombózis, a gyulladásokkal járó fájdalom, valamint a kialakuló fekélyek problémája. Fontos tudni, hogy a kitágult vénák hátrányai nem csak esztétikailag mutatkoznak meg, hanem jelentősen befolyásolják az életminőséget és az egészségügyi állapotot is. A lassuló véráramlás ugyanis magában hordozza a vérrög leszakadását, és a trombózis kialakulását. Ha a helyzet előrehaladott állapota miatt a teljes véna eltávolítása szükséges, akkor is gondoskodnak az egészséges vénák a vérellátásról. A korszerű megoldásoknak köszönhetően gyorsan és hatékonyan lehet leszámolni a visszeresség minden hátulütőjével.